Én felmutatom az álarcom... te képes vagy mögélátni?
Felfedezni az érzelmeket... a kínt... a művészetet...
Feltártni egy titkot... megmenteni a csapásoktól...
Gyönörködni és sírni... élvezni és félni...
Látni és megvakulni... emlékezni és felejteni...
Gyűlölni és szeretni... érzékelni és semlegesnek lenni...
Csodálni és szánni... tisztelni...
Engem... Téget.. Őket...
Mindenkit...
Vagy mégsem?
Álarc vagyok...

Egy utolsó perc, amikor az életedet lejátszod a fejedben,
A jó és rossz dolgokat, amik ott vannak a szívedben.
Az érzéseket, fájdalmakat, amik benned ragadtak,
De eddig nem törtek elő csak mélyen hallgattak.

Egy utolsó pillantás, amíg a távolba nézel,
Egy emlék, ami a szemed előtt lebeg fájdalmas képpel.
Majd látsz az utcán egy elhagyatott lelket,
Ki azzal, hogy megszületett aláírta a halálos ítéletet.

S majd utoljára egy könnycsepp végig folyik az arcodon,
Vajon lehet-e még boldogság ezen az elcseszett világon?
Vajon helyre jöhet egy szív amit megöltek az évek?
- Utálok élni, de meghalni még félek...


De az élet egy ajándék amit megkell, hogy becsülj,
Előbb szenvedni kell ahoz, hogy a boldogságban repülj.
Ne akarj meghalni, mert én itt vagyok neked.
A fájdalmas napokon is ott leszek melletted.

Csak annyit kérek tőled, hogy nézz mélyen szemembe,
Azt akarom, hogy jó dolgok is jussanak az eszedbe.
Ne hidd azt, hogy az élet egy börtön,
Én itt vagyok veled és a könnyedet letörlöm.

Mert az élet egy ajándék amit megkell, hogy becsülj,
Előbb szenvedni kell ahoz, hogy a boldogságban repülj.
Ne akarj meghalni, mert én itt vagyok neked.
A fájdalmas napokon is ott leszek melletted.

Egy átlagos nap. Vagy talán mégsem?
Vegyük mondjuk a 60 éves Józska bácsit aki minde nap friss tehén tejért megy át Julcsi nénihez.
Átlagos napnak indul nemigaz?
De mi van ha Józska bácsi igazából azért megy át minden nap szomszédjához mert imádja azt a kedves kis mosolyt az arcán amikor meglátja. Megvan őrülve érte :O
Ez talán egy átlagos nap, de neki egy csodálatos nap kezdete.
Sokszor elgondolkozom azon, hogy vajon hány ember nézi ugyanazt a felfőt amit én?
Hány fiú gondol ugyanarra mint én, hogy szüksége van egy emberre aki mellett boldog lehet?
És mi van ha mi ketten egymásra gondolunk csak éppen nem tudunk még róla?
Hány ember mosolyoghat ebben a pillanatban? Akárcsak én.
Vagy hány ember vágyik valami mársra... mint én.
Sok ember nem meri megmondani, hogy miről álmodik, mert fél hogy elítélik vagy kinevetik.
Én elmondom.
Mindig is más akartam lenni. Külömbözni akartam. Tudni hogy vagyok valaki és nem egy átlagos ember.
Azt szeretném, hogy egyszer majd rám is felnézzenek az előítéletek helyett.
Azt akarom, hogy büszkék legyenek rám és, hogy majd egyszer énis lehessek valakinek a hőse.
Fenn akarok állni a színpadom, hogy elénekeljem mit érzek.
Hogy megfogalmazzam a kérdéseimet és válaszolni tudjak majd rájuk.
Szeretnék egy jobb házat, egy jobb életet.
Szeretnék majd ugy kilépni egy limuzinból mint egy sztár akit tisztelnek és rajonganak érte.
E helyett itt ülök egy szaros szuzukiban és a sztáros kilépő helyett képes vagyok az első lépésnél pofára esni.
Ha valakihez hasonlítani kéne magam talán Bridzsit Dzsónsz lenne az: /
Lehet hogy úgy tűnik most, hogy nem becsülöm meg azt amim van.
Ez nem igaz.
Hiszen mindenki azt becsüli meg a legjobban amilye van, de... arra vágyik a legjobban amilye még nincsen meg.
Álmokat valósítani ezt akarom.
Hogy elmondhassam nekem sikerült.
És igen lehet önő vagyok de egy minimális önzőség mindenkiben kell hogy legyen.
Mert nem lehet mindig azt csinálni amit mások mondanak, nem kell mindig mindenkinek megfelelnem.
És nemis akarok.
Igen talán mást szeretnék mint ami most vagyok, de nem mondhatom hogy nem vagyok boldog.
Önmagam vagyok és azis leszek.
És még mindig képes vagyok mosolyogva kilépni az ajtó, majd mosolyogva vissza is tudok menni.
Bármi is történjen, ha álom marad ha nem.
De én nevetve ugrok bele az életbe és ha nincs is minden amire vágyok élvezni tudom a mostanit is.
A legtöbb álmom már ígyis teljesítve van.... mert mindig volt, van és, lesz aki szeret és aki beragyogja a napom.
Köszönöm nektek <3>

Nem akarok egyik nap úgy kilépni az utcára, hogy azt látom bombázzák a helyet ahol élek, a helyet amit hazának kéne nevezni, nem akarom, hogy EZ a hely egy 2 hete álló poshatt szardarabra emlékeztessen!
Nem akarok arra haza jönni a suliból, hogy anyám holtan fekszik a földön.
Nem akarok vérző embereket látni és nem akarom hogy a 3 éves kis gyerek az anyjáért kiáltson.
Nem akarok sírva szembenézni a jövővel és büntetően visszatekinteni a múltra.
Mind ez szebb is lehetne.
Nem akarok egy olyan világot ahol lopnak, csalnak, hazudnak és szavakkal képesek embert ölni.
Nem akarok gyászolva élni és azért imátkozni hogy ujra halljam a hangod ami elveszik ködben.
Mind ezt ti okoztátok, ezt mi okoztuk.
Csak én hiszem, hogy szebb is lehetne Magyarország?
Csak bennem él a hit, hogy nem a nagyarcú senki söpredékek fogják uralni majd a világot?
CSAK ÉN GONDOLOM HOGY BÁNTÁS HELYETT SZERETNI IS LEHETNE EGYMÁST?
Ez nevezitek boldog hazának?
Erre néznek fel a hungaristák, hogy bármerre nézek ártatlan embereket késelnek meg csak azért mert világos kék pólóban van, vagy mert tőle eltérő a stílusa?
Csak azért mert a mádáfáká helyett az ájlávjút hallgatja?
És ha végig megyek a nyugatin azt kel látnom, hogy a csövesen kutyákat éheztetnek csak azért, hogy nekik meglegyen a minden napi pálesz meg a vodka?
Miért melletetek kell végig szenvednem/ végig szenvednünk a hátralévő 80 évet?
Mért nem álsz talpra és javítasz a helyzeten?
Lehetne! MEG TUDNÁNK CSINÁLNI!!!
Mert én még szeretnék nevetve körbenézni...
Mert én nem akarom, hogy az utolsó könnycseppem a fájdalmat tükrözze...