Üresség.
Mindenki tudja hogy mit is jelent ez?
Ha valaki belülről üres akor érzéketlen.
Erős mint egy szikla de ez nem minden esetben jó.
Régen küzdöttem a csalódás ellen megpróbáltam talpra állni és sírás helyett a mosolygást választottam akármilyen nehezemre is esett.
A végén üres lettem.
De én nem ezt akartam, hiszen ha valaki üres az érzelmek kihalnak belőle.
Csalódni nem tuttam igaz, de ezzel együtt szeretni se.
Rossz volt de jó is.
Elkezdett hiányozni a szeretet.
Rossz volt hogy soha nem tuttam viszonozni.
Ojan voltam mint egy ház amit kirabolnak elvisznek mindent, aztán jön vali aki egy bútort visszatesz, de aztán mindig volt valaki aki ujra elvitte.
Soha nem voltam telljes.
Ezért úgy dönöttem hogy lakás felújítást tartok.
Mindent megpróbáltam vissza csinálni ha szomorú voltam megpróbáltam sírni.
Sikerült meglett amit akartam újra érzek.
De sajnos újra csalódok.
Persze ez az élet része, de minden könnyebb lenne ha fájdalom nélkül lehetne élni.
Régen minden lepergett rólam, nemtudtak megbántani.
Ez hiányzik.
De nem akarok megint üres lenni.
Minden ember más senkit nem lehet összehasonlítani.
Engem meg főleg ne hasonlítson össze senki másokkal.
De mindenkinek jár egy esély.
Azt mondom most minden hozzám hasonló embernek hogy próbáljunk meg megbízni a másikban, mert ha nem bízunk meg igaz hogy nem csalódunk de esélyünk se lesz arra hogy igazi barátot találjunk vagy szerelmet, vagy bármi mást.
Minden a bizalom alapja.
Ha ez nincs meg valamiben akkor az egész nem ér semmit.
Ha csalódunk mert lesz ilyen, akkor fel kell állni éstovább kell lépni és adni kell másnak esélyt.
Bízni muszály.
Ezt soha ne felejtse el senki!
És azt se hogy hiba minden emberben van ezt el kell fogadni.
Énse fogok megfelelni tökéletesen senkinek és sajnálom ha valaki nem tud a hibáimmal együtt szeretni.

"Bízni valakiben kockázat, de ha nem bízol senkiben nem tudsz élni."

Félek a szótól.
Félek hogy majd egyszer valaki kimondja.
Egyik részem vágyik rá de a másik utálja és úgy taszítaná el magától ahogyan csak tudja.
Félek hogy következménye lesz.
Félek hogy majd újra csalódni fogok.
Ez a szó a szerelem.
Megrémítene ha valaki azt mondaná: "szeretlek".
Egyszer voltam szerelmes, és csak egyszer csalódtam igazán nagyot de ez a csalódás lealapozta a jövőmet érzelmi szinten.
Lassan már nem bízok senkiben hiszen akit a legfontosabbnak tartottam eljátszotta a bizalmamat, nem tudtam hogy miben higgyek.
Most sem tudom.
Olvasok hogy eltereljem a gondolataimat.
Ezt a könyvet azért szeretem mert hiányzik a szerelem egy bizonyos szinten, hiányzik hogy boldog legyek valaki mellett és ez a könyv arra emlékeztet hogy milyen volt akkor.
Ha a fő szereplő szerelmes akkor én is.
A gyomrom összeszorul a szívembe belehasít valami, de nem rossz dolog, inkább jó.
De ha a főszereplő csalódik az nekemis pont ugyan olyan mint akkor volt.
Csak állok a semmiben meredek előre és érzem ahogy a könnycseppek végig folynak az arcomon, érzem ahogyan egyre jobban kezdenek kihalni belőlem az érzések.
Csak a fájdalom marad.
A többi érzelem helyén csak egy nagy üresség tátong a mégüresebb semmi közepén.
És bár legszivesebben ordítanék és addig kínoznám magam amíg le nem nyugszok én inkább csak állok tovább és hagyom hogy a melegség helyét átvegye a jéghideg kihült érzelmi semmiség.
Megfagyott bennem minden amitől eddig felragyogtam.
És a legdühítőbb az egészben hogy az emberek semmit nem vesznek észre a másikban.
Meguntam már hogy unaloműző legyek.
Ha valaki meglát vagy rondának tart vagypedig megakar dugni.
De mi van a kettő közötti ponttal?
Azt már tényleg nem veszi észre senki?
Nem akarok életem hátralévő részében csak egy parti lenni a fiúknak.
Nem akarom hogy ennyire lealacsonyítsanak és nem akarom hogy megalázzanak.
Én sem fogok valakivel csak azért együtt lenni mert helyes.
Nekem számítanak azok a dolgok is amik belül vanak és hiába van valakinek hibátlan külsője hogyha az csak egy ürességet takar.
Én képes vagyok magamra úgy tekinteni ahogyan más nem.
Képes vagyok felfedezni magamban a jó dolgokat.
Amikor mosolygok az aranyos, a szemem szép és hajam ragyog a napsütésben.
Ezeket ki veszi észre?
És arra ki gondol hogy talán nem vagyok világszépe mégis képes vagyok szertni, képes vagyok meghallgatni másokat, megvígasztalni az elhagyatott lelkeket és vidámságot vinni a napjaikba.
Képes vagyok rá hogy megmosolyogtassam az embereket.
Őszinte vagyok és önzetlen, kedves és oda figyelek másokra is nem mindig csak a magam érdekét nézem.
Erre gondolt már valaki?
Nem arra van szükségem hogy azt mondják jó seggem van, hiszen bármilyen hihetetlen is de néha sokkal többet ér az ha valaki rám mosolyog mint hogy szép szavakkal dícsér.
Néha többet ér egy ölelés mint 100 szeretlek.
Az az érzés amikor képes lennél beérni azzal hogy csak nézheted és esetleg végig simítod a kezed az arcán.
Néha sokkal jobb csak csendben egymáshoz bújni és nem gondolni semmire.
Úgyérzem már lassan hogy csak én vagyok képes meglátni valamiben az igazi szépséget, legyen az akár egy fa egy szép napsütötte nyári reggelen, vagy egy férfi a buszon aki bámul ki az ablakon.
A legkisebb apróságok néha sokkal többet elárulnak mint az észre vehető dolgok.
Olyan mintha a sorok között kéne olvasni.
Csak úgy láthatunk meg valamit ha kinyitjuk a szemünket...

A szerelem erős szó.
Valyon tudjuk hogy mit is jelent?
Sokak szerint van, hogy első látásra bekövetkezik, de szerintem az csak egyfajta pillanatnyi megmozdulás, egy fellángolás.
Én már kezdem elveszíteni a hitem.
Persze álmodozok mint mindenki. azt remélem hogy egyszer majd boldog leszek énis valaki mellett.
Mint a szépszerelmes történet.
Amikor este leülök filmet nézni és mindenki rátalál az igazira, akkor úgy hiszem hogy igen ez lehet.
Bennem is megvan.
De ahogy telik az idő egyre jobban kezdem azt érezni hogy ezis csak egy mese a szőke hercegről akárcsak a hétfejű sárkány.
Persze gondolhatnánk hogy de van rá bizonyíték hogy létezik a feltétel nélküli szerelem csak az idős párokra kell nézni akik a fél életüket egymás mellett töltötték és boldogok.
De szerintem ez már inkább csak egyfajta tisztelet, a megszokás érzése.
Szeretet igen, de nem szerelem.
Az életem mostanában nekemis olyan akárcsak egy film.
De még csak a szalag közepén tartok.
Hogy mifog történni még nemtudom de ha film lenne akkor mindennek a vége happy end.
Ha meglátom a szívem leáll, a levegőm elfogy és megszűnik körülöttem minden. A világ nem létezik abban a pillanatban, csak Ő és Én.
Majd amikor kecses léptekkel akárcsak egy elérhetetlen tárgy egy varázs egy álom elsuhan mellettem, mikor már nem néz oda én az asztalra dőlök.
Most biztos van aki azt gondolja hogy igen ezaz kislány ez a szerelem.
De nemtudom, mindig van am összezavar, valami elbizonytalanít.
Talán én vagyok az, talán lehetne több is de félek tőle hogy kimondjam.
Mindig önmagamat adom.
Íme bemutatom a kedves és aranyos lányt akinek bármit el lehet mondani, de neki ugylátszik hogy jobban bejönnek a szókimondó szexéhes csajok akikkel mégcsak normálisan elbeszélgetni se lehet. Mégis ők nyerik a jácmát és én meg ittmaradok kevdesnek aranyosnak akinek elmondhatja mint ezt. Én vagyok a barát.
Persze barátokra szükség van... de az emberekben tipikus hogy pont azt nem veszik észre ami a szemük előtt lebeg.
Ha ez most egy film lenne akkor a fiú beleszeretne a barátba.
De az élet tényleg ijen egyszerű lenne?
Ugyanaz a forgató könyv mindig?
Hát nem...
Bár most még énis a happy endben reménykedek, de lehet hogy az én filmem nem a romantikus kategóriát fogja megütni, hanem inkább a tragikusat.
Sok csavarral sok érzelemmel, keveredik benne vígjáték is.
Bárcsak a közepénél tudhatnám a végét.
De ha belegondolok... úgy nemis lenne izgalmas.
Nézzük a dolgok jó oldalát hiszen minden rosszban van valami jó.
Leszek inkább a kedves és aranyos barát, leszek a szemetesláda mert azis jobb mintha a semmi lennék.
És ha majd egyszer elis veszek a saját sűrűmben, majd megtalálom a kivezető ösvényt.
Megtalálom a módját hogy tisztán gondolkodjak.

Ha látsz egy falevelet amit sodor a szél... ne arra gondolj, hogy most távolodik valamitől.. hanem hogy talán épp most ér célba.

Az érzelem kifejezés egy művészeti forma.
Van aki titkolja van aki kimutatja.
Saját magad művésze vagy!

Sóhajtás...
Mindig mást jelent.
Egy nap kezdete... egy nap vége.
Van ankinek megkönnyebbülés, van akinek teher.
Nézd az eget.
Mit látsz a csillagokban?
Van aki reménykedik, van aki szenved, van aki lehajtott fejjel megy tovább, van aki mosojog, van aki távolinak látja, van aki leemeli az égről és a szívéhez tarja.
Van aki magányosnak hiszi, van akit elvarázsol.
És vagyok én...
Mint a kislányok... egy gyermekkori báj... lehuppanok a földre és nevetve tekintek rájuk.
Pörögj!
Elveszel a sűrűben, vagy megvilágosodsz?
Tisztán szeretnéd látni az elmosódott légkört?
Én csak hagyom, hogy magával ragadjon.
Sóhajtás...
Mindig mást jelent.
De most, egy gyönyörű nap kezdetét és egy csodálatos nap végét!
Te se hidd, hogy elveszett vagy, mert ha pörögsz és nem találod a kiutat a sűrűből... Én feléd nyújtom a kezem és leemelek hozzád egy csillagot!

Én felmutatom az álarcom... te képes vagy mögélátni?
Felfedezni az érzelmeket... a kínt... a művészetet...
Feltártni egy titkot... megmenteni a csapásoktól...
Gyönörködni és sírni... élvezni és félni...
Látni és megvakulni... emlékezni és felejteni...
Gyűlölni és szeretni... érzékelni és semlegesnek lenni...
Csodálni és szánni... tisztelni...
Engem... Téget.. Őket...
Mindenkit...
Vagy mégsem?
Álarc vagyok...

Egy utolsó perc, amikor az életedet lejátszod a fejedben,
A jó és rossz dolgokat, amik ott vannak a szívedben.
Az érzéseket, fájdalmakat, amik benned ragadtak,
De eddig nem törtek elő csak mélyen hallgattak.

Egy utolsó pillantás, amíg a távolba nézel,
Egy emlék, ami a szemed előtt lebeg fájdalmas képpel.
Majd látsz az utcán egy elhagyatott lelket,
Ki azzal, hogy megszületett aláírta a halálos ítéletet.

S majd utoljára egy könnycsepp végig folyik az arcodon,
Vajon lehet-e még boldogság ezen az elcseszett világon?
Vajon helyre jöhet egy szív amit megöltek az évek?
- Utálok élni, de meghalni még félek...


De az élet egy ajándék amit megkell, hogy becsülj,
Előbb szenvedni kell ahoz, hogy a boldogságban repülj.
Ne akarj meghalni, mert én itt vagyok neked.
A fájdalmas napokon is ott leszek melletted.

Csak annyit kérek tőled, hogy nézz mélyen szemembe,
Azt akarom, hogy jó dolgok is jussanak az eszedbe.
Ne hidd azt, hogy az élet egy börtön,
Én itt vagyok veled és a könnyedet letörlöm.

Mert az élet egy ajándék amit megkell, hogy becsülj,
Előbb szenvedni kell ahoz, hogy a boldogságban repülj.
Ne akarj meghalni, mert én itt vagyok neked.
A fájdalmas napokon is ott leszek melletted.