A sötétben tart téged,
Tudod, hogy ők mind tettetnek.
A sötétben tart téged,
Épp úgy, ahogy elkezdődött.

Beküldi a csotvázaidat,
Énekelj, amikor a csontjaik bemenetelnek.
Megint.
Nekik szükségük van rád,
Az eltemetett mélységben.
Azok a titkok, amiket magadban tartasz,
Készen állnak.
Te készen állsz?
Én befejezem a küldetésem,
De néha amikor erősnek látszok,
Az az egész védelem.

A fonódó végtelenség, fiú.
A kerék görget engem.
Ez az örökkévalóság,
Ugyanaz a régi történet.

Mi van, ha azt mondom,
Hogy én nem vagyok olyan, mint mások?
Mi van, ha azt mondom,
Hogy én nem vagyok a játékaid közül egy másik?
Te igényled ezt.
De mi van, ha azt mondom,
Hogy soha nem fogom megadni magamat?

Még időben elfogják mondani nekem,
A fogságban tartott lelkeid.
Nem fogsz rápecsételni egy listára.
Ez az egész nem állandó,
Mi ideiglenesek vagyunk.
Ugyanaz a régi történet.

Tehát ki vagy te?

Mi van, ha azt mondom,
Hogy én nem vagyok olyan, mint mások?
Mi van, ha azt mondom,
Hogy én nem vagyok a játékaid közül egy másik?
Te igényled ezt.
De mi van, ha azt mondom,
Hogy soha nem fogom megadni magamat?

A sötétben tart téged,
Tudod, hogy ők mind tettetnek.

Megragadod a napot, vagy meghalsz,
Miközben megbánod azt az időt, amit elvesztettél?
Ez nélküled üres és hideg.

Látom égni, érzem, hogy az emlékeim,
Idővel elhalványulnak.
De túl fiatal vagyok ahoz, hogy aggódjak.
Ezek az utcák amiket beutaztam,
Keresztül mennek a multamon.

Most megtaláltalak téged,
Veled tudok látni a ködben,
Átadom neked a halandó életemet.
Bármit negtennék egy mosolyért,
Miközben itt tartalak amíg van idő.
Tudjuk, hogy az a nap elfog jönni,
De nem akarlak elhagyni téged.

Egy új élet ami megváltoztatja ezt a mesét.
Miért nem látjuk előre, hogy merre tartunk?
Keresni fogsz egy másik utat,
Vagy követni fogsz engem a halál falain túl?
Mert mi van, ha örök élet nincs?

Mindenem ami itt létezik,
Nem akarnak nélküled meghalni.
Mondd azt nekem, hogy ami nekünk van igazi.

Mi van ha megint megcsókolom az ajkaidat?
Soha nem akarlak otthagyni téged,
És a veled kapcsolatos emlékeket.

Ezek az utcák amiket beutaztunk,
Nélküled mind hideg és üres lenne.

Ne szeress, ha alkalmatlannak tartasz.
Nos úgy vélem, hogy a saját utamat fogom járni.
Ez egy kör,
Egy durva ciklus.
Nem tudlak sajnálni már téged.
Hol van a kalapácsod? Az esküdtszéked?
Mond el mit vétettem.
Te nem vagy bíró, mégis elfogsz ítélni engem,
Nos akkor ítélj egy másik életre.

Nem akarom hallani a szomorú dalaidat,
Nem akarom érezni a fájdalmadat,
Amikor megesküszöl, hogy minden az én hibám.
Hát tudod mi nem vagyunk ugyanazok, nem.
Nem vagyunk ugyanazok.
Igen, azok a barátok akik összetartottak,
Vérbe írták a neveiket.
Úgy vélem nem tudod elfogadni,
Hogy a változás jó.
Mert az jó.
Ez jó.

Épp mint egy másik idegen, úgy kellesz nekem.
Nos jó találkozni önnel "Uram"
De most menni fogok.
Mutasd a kivezető utat.

A tudatlanság a legjobb új barátod.

Ez a legjobb dolog, ami történhetett volna,
Ha nem csináltam volna ezt tovább.
Ez nem egy hárború, nem.
Ez nem egy elragadtatás.
Ugyanúgy ember vagyok,
De nemtudod észre venni azt.
"Ugyanaz csap be, aki egyszer már rászedett."
Nem fognak keresni téged sehol
Én nem vagyok ugyanaz a gyerek a memóriádból.
Most sokkal inkább eltudom látni magamat.

Nem akarom hallani a szomorú dalaidat,
Nem akarom érezni a fájdalmadat,
Amikor megesküszöl, hogy minden az én hibám.
Hát tudod mi nem vagyunk ugyanazok, nem.
Nem vagyunk ugyanazok.
Igen, mi összetartottunk,
Vérbe írtuk a neveinket.
Úgy vélem nem tudod elfogadni,
Hogy a változás jó.
Mert az jó.
Ez jó.

Épp mint egy másik idegen, úgy kellesz nekem.
Nos jó találkozni önnel "Uram"
De most menni fogok.
Épp mint egy másik idegen, úgy kellesz nekem.
Nos jó találkozni önnel "Uram"
De most menni fogok.
Mutasd a kivezető utat.

A tudatlanság a legjobb új barátod.
A tudatlanság a legjobb új barátod.

Kicsi, egyszerű és kiszámítható vagy.
Remélem, hogy majd egyszer,
Felébredsz a sajnálkozásból.
Ez nem egy olyan kis dolog,
Ami szárad, hullik és meggyógyul.
De nem félek meghalni.
Nem félek vérezni és harcolni,
Már nem.
Akarom érezni a bűnünk fájdalmát.
Hagyom, hogy itt hagyj és darabokra essek,
Mert te jobban kedvelnéd,
A felesleges baszásokat.
Te lennél a kis játékom?
Te lennél az ezredik kibaszásom?
De én nem ilyen vagyok,
Megpróbálom lefesteni,
A fekete összetört szívemet.
A szeretet nem olyan,
Mint ha semmi lenne.
Néha egy kibaszott kés a hátamba.

Nézz rám, tudsz mondani valamit?
Megrázom a hajam és úgy teszek,
Mint ha tipikus és mindennapi lennék.
Mit gondolsz, ez én vagyok vagy nem?
Kár, hogy kezd már nem érdekelni.
Én élő vagyok,
Belül tisztább mint valaha.
Nagynak érzem magam,
Többnek érzem magam,
Különlegesnek érzem magam.
Másnak

Nézz rám, nézz rám most!
Én más vagyok.
Nézz rám, nézz rám most!
Én más vagyok.

Kedves vagyok? Flörtölök?
Tökéletes elhelyezést kaptam a listádon.
Elégedettnek látsz a szemeidben.
Én vagyok a legnagyobb rajongód akit kaptál.
Azt látod amit látni akarsz.
De nélküled is lesznek emberek körülöttem.
Nagynak érzem magam,
Többnek érzem magam,
Különlegesnek érzem magam.
Másnak.

Nézz rám, nézz rám most!
Én más vagyok.
Nézz rám, nézz rám most!
Én más vagyok.

Összeszorul a gyomrom,
Mindent mintha megkötöztek volna bennem.
Imádkozok, hogy amit kérek,
Megkapjam.
Imádkozok, hogy nélküled,
Még jobb legyek,
Hogy rájöjj mit veszítettél.
Ez az utolsó dolog, amit,
Látok és érzek,
Hogy elmondom neked;
Más vagyok.
Elmondanám neked, hogy más vagyok!

Tudom, hogy a mosolyod mögött van valami,
De nemtudom mit jelent a pillntás a szemediben.
Építettél egy szeretetet, de az a szeretet szétesik.
A kis darab menyországod túl sötétté válik.

Hallgasd a szívemet,
Mikor téged hív.
Hallgasd a szívemet,
Nincs semmi más amit tenni tudsz.
Nem tudom, hogy hova mész,
És nem tudom, hogy miért.
Hallgasd a szívemet,
Mielőtt viszlátot mondasz.

Néha arra gondolok megéri küzdeni,
De az értékes pillanatokat mind kitörlöd.
Elsöpröd és semmi nincs abból ami látszik,
De tartozol még valahova az álmaimban.

Hallgasd a szívemet,
Mikor téged hív.
Hallgasd a szívemet,
Nincs semmi más amit tenni tudsz.
Nem tudom, hogy hova mész,
És nem tudom, hogy miért.
Hallgasd a szívemet,
Mielőtt viszlátot mondasz.

Itt vannak a hangok,
Azt akarják, hogy halld.
Annyira mondanál valamit,
De nem találod rá a szavakat.
A varázs illata, a szépség,
Amikor a szeretet vadabb volt mint a szél.

Hallgasd a szívemet,
Mikor téged hív.
Hallgasd a szívemet,
Nincs semmi más amit tenni tudsz.
Nem tudom, hogy hova mész,
És nem tudom, hogy miért.
Hallgasd a szívemet,
Mielőtt viszlátot mondasz.

Autómatikus vagy,
A szíved mint egy motor.
Minden ütéssel meghalok.
Autómatikus vagy,
A hangod elektromos,
Már nem mond semmit.
De még mindig hiszek benne,
Hiszek neked.
Autómatikus minden hazugság,
Abban amit mondasz, vagy teszel.
Autómatius amikor azt mondod,
A dolgok jobbá válnak.
De azok már soha ...

Nincs benned igazi szeretet.
Már nemtudom miben higyjek.
Miért szeretlek téged állandóan?
Autómatikus.

Ez annyira autómatikus.
Változnak a döntéseid,
Jönnek és mennek mint te.
Ezek után olyan autómatikus,
Amikor előveszed,
A sajnálkozó oldaladat.
Letörli az arcomról a mosolyt.
Ez autómatikus,
Rendszeres,
Annyira traumás.
Autómatikus vagy.

Nincs benned igazi szeretet.
Már nemtudom miben higyjek.
Miért szeretlek téged állandóan?
Autómatikus.

Minden lépés amit teszel,
Minden lélegzet amit veszel.
A szíved, a lelked,
Túl távoli.
Ez az élet annyira beteg,
És te túl autómatikus vagy nekem.

Nincs benned igazi szeretet.
Már nemtudom miben higyjek.
Miért szeretlek téged állandóan?
Autómatikus.
Nincs benned igazi szeretet.
Miért?
Miért szeretlek téged állandóan?

Üres tekintettel olvasom amit írsz.
Az utolsó mondat hosszú volt,
Még mindig éget.
Minden sorral meghal egy érzés,
A sötétség marad.
Az, hogy sajnálod,
Már nem sokat segít.

Ez eltaszít engem.
Nekünk nem így kéne lennünk.
Eltaszít engem.
Csendesnek kéne lennie, de mégis ordít,
A csalódás.
Eltévedtünk, hagytad hogy fájjon.
Ennek vége van.

Tudom, hogy szeretsz,
Látom és érzem.
De már nem olyan könnyű,
Hogy megbocsájtsak.
Kiölted belőlem azt,
Ami hozzád kötött.
Pedig erős volt.
Útállak téged ezért.

Ez eltaszít engem.
Nekünk nem így kéne lennünk.
Eltaszít engem.
Csendesnek kéne lennie, de mégis ordít,
A csalódás.
Eltévedtünk, hagytad hogy fájjon.
Ennek vége van.

Még nem tudlak elengedni,
Mert tudom, hogy nem akartad.
Még mindig szeretlek.
Még mindig kellesz.
Még mindig hiányzol.
De most nagy részemet elveszítetted.
Helyre kell hoznod.
Ne akarj senki mást,
Csak engem.

Ez eltaszít engem.
Nekünk nem így kéne lennünk.
Eltaszít engem.
Csendesnek kéne lennie, de mégis ordít,
A csalódás.
Eltévedtünk, hagytad hogy fájjon.
Ennek vége van.

Tudom ha most engedek,
Később mégjobban fájni fog.
Elfogod hitetni velem,
Hogy időben lépni fogsz.
De tudom, hogy ez nem így lesz.
Mert döntésképtelen vagy.
És már csak az emléke fog maradni,
Mindannak amit felépítettél.
Mert elfogsz menni.

Ez eltaszít engem.
Nekünk nem így kéne lennünk.
Eltaszít engem.
Csendesnek kéne lennie, de mégis ordít,
A csalódás.
Eltévedtünk, hagytad hogy fájjon.
Ennek vége van.

Soha többé nem érzem majd,
Ahogy megölelsz.
Nem érzem az illatod,
A puszid, a csókod.
És a hangod is a fejemben,
Csak halk mása lesz az igazinak.
Nem mosolyogsz rám.
A hiányod lesz a mérgem.

Ez eltaszít engem.
Nekünk nem így kéne lennünk. Nem.
Eltaszít engem.
Csendesnek kéne lennie, de mégis ordít,
A csalódás.
Eltévedtünk, hagytad hogy fájjon.
Ennek vége van.
Vége van...
Nem.
Ennek vége van?